Az Alkonyat helyes srácai

Ez az oldal az alkonyat helyes srácaival foglalkozik, és folyamatosan új tartalmakkal bővül


Életéről:
Nils Allen Stewart Jr. 1994.január 21-én látta meg a napvilágot Beverly Hillsben.
Szülei Nil Allen Stewart Sr. és Renéé Stewart. Három lánytestvére van, név szerint Trent „Fivel", Meaghan és Sage. Felmenői között található kínai, skót, orosz, japán, valamint Blackfoot Indián is.

Karrier:
2004-ben kezdett színészkedni, ám a 2006-os, 666 - A gyermek című filmben ismerték meg sokan, ahol egy ördögien gonosz gyermeket kellett alakítania.
Miközben építette színészi karrierjét, a Disney Channel Games hivatalos dalát vele rögzítették.
2010-ben jött a nagy áttörés: a méltán híres Alkonyat filmek 3. részében, a Napfogyatkozásban ő kapta Seth Clearwater szerepét.
Időközben testvéreivel, Meaghannel és Fivellel bandát is alapított, és jelen pillanatban velük turnézik.
Ezen felül interjúkat is készített már birkózókkal. 15 perc Boo Boo Stewarttal lett az interjúsorozat címe.

Érdekességek:
-Vízöntő a csillagjegye.
-Szerepet kapott egy képregényben.
-2 évig volt a Disney T-Spuad együttes tagja volt
-A Sideswipe Kidsnek is tagja
-Gyakran jótékonykodik
-2008-ban meghívta a rajongóit a születésnapjára
-A BooBoo név édesanyjától ered: ő kezdte így becézni, miután a kicsi Nil szopogatta az ujját, és olyasmi hangot adott ki, h booboo.
-Szereti a harcművészeteket, 2002-2004-ig foglalkozott is ezzel a sporttal



Lefontosabb információk:


  • Születési név:
  • Nils Allen Stewart Jr.

  • Becenév:
  • Boo, Boom, Boobie

  • Születési idő:
  • 1994. január 21.

  • Születési hely és lakhely:
  • Beverly Hills, California, USA

  • Foglalkozás:
  • Színész, Énekes, Modell

  • Családi állapot:
  • egyedül álló

  • Magasság:
  • 170 cm
  • Eredeti hajszín:
  • Fekete

  • Szemszín:
  • Barna

  • Csillagjegy:
  • Vízöntő

  • tumblr_m7dcfr8h3n1r377f5.jpg



    Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 3
    Tegnapi: 4
    Heti: 3
    Havi: 13
    Össz.: 29 637

    Látogatottság növelés
    Oldal: Boo Boo Stewart információ
    Az Alkonyat helyes srácai - © 2008 - 2024 - helyesfiuk.hupont.hu

    A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »